Egyre kevésbé jellemző már az, hogy valamely nagy sörgyártó kizárólagosságot előírva szerződjön le egy vendéglátóhellyel – a hvg.hu által megkérdezett szakértők és vendéglátósok is úgy látják, kicsit megkésett az a törvényjavaslat, amelyet Kósa Lajos a múlt héten nyújtott be, és amely az ilyen megállapodásoknak akarja elejét venni.
A javaslatról szóló cikksorozatunk első részében arról írtunk, most és korábban hogyan igyekezett beavatkozni az állam a sörpiacra.
A visszaszorulásnak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) cikkünkben is említett, 2015-ös előírása is megágyazott már: ott ugyan azt várták el, hogy az ilyen megállapodások alapján értékesített sörmennyiség a teljes forgalom 30 százalékára szoruljon vissza, de az elmúlt években a piac ennél is tovább mehetett, amit részben az is magyaráz, hogy a fiatalok és az általában erősödő fizetőképes kereslet – no meg a divat is – kikényszerítette az egyre szélesebb termékpalettát. A helyek pedig arra is ráébredtek: lehet, hogy jobban járnak, ha több beszállítótól szerzik be a náluk forgalmazott termékeket.
Ez azonban önmagában nem jelenti azt, hogy sokkal nagyobb teret kaptak volna a kisüzemi sörfőzdék, sőt, azt sem, hogy – ha nem is hivatalosan lekötve – ne lennének egyes helyek hozzáláncolva egy nagy szállítóhoz. Igaz, bilincs helyett inkább mézes madzaggal: egy ilyen megállapodás mostanában jelenthet a listaárnál kedvezőbb árat, de akár azt is, hogy pénzt kapnak vissza a vendéglősök, ha teljesítenek egy bizonyos mennyiségű fogyasztást. Arra is van példa – mondták el a hvg.hu forrásai –, hogy egy hely kimondottan azért tart – akár kisüzemi sörök mellett – egy nagy márkát, mert a visszatérítésből stabil pluszbevétele származik, ami hordónként akár 5-10 ezer forint is lehet. Egy ötvenliteres hordó sör nettó listaára egy nagykereskedőnél 22-55 ezer forintnál kezdődik, tehát nem kis összegről van szó.
A nagy gyártóknak persze így is megéri, hiszen forgalmuknak kisebb része jön a szállodáktól és vendéglátóhelyektől (a HoReCa-tól) , a kiskereskedelem bőven kompenzálja ezt a „marketingköltséget”, amelynek a neve is találó, hiszen egy kocsma remek reklámfelület. Más kérdés, hogy – mint egy forrásunk fogalmazott – ebből sokszor már inkább a kocsmák profitálnak, a nagy cégek a fix megállapodás tilalmában talán egyenesen lehetőséget látnak, hogy szabaduljanak.
Megkérdeztük a cégeket – illetve az üdítőitalai és ásványvizei miatt érintett Coca-Colát és Szentkirályit –, mit gondolnak a javaslatról és milyen változásra számítanak, de egyik sem kívánt válaszolni megkeresésünkre.
Sajnálni természetesen nem kell a nagyokat, bár hazai forgalmuk – legalábbis mennyiségben – évről évre csökken. A multik – a három nagy magyarországi sörgyár mindegyike az egyik globális cégcsoport leányvállalata – közül a piacvezető Heineken Hungária a tavalyi évet 64 milliárd forintos árbevétellel zárta (ebből 63 milliárd származott Magyarországról), és 4 milliárd forint adózott nyereséget ért el, a Dreher 61 milliárdos bevétel után 3,4 milliárd profitot realizált, a Borsodinál 45 milliárd és 400 millió ez a két adat. Ehhez képest a kicsik között messze a legnagyobbnak számító Pécsi Sörfőzde 2019-es 2,7 milliárdos árbevétele (és évek óta kb. nullszaldós mérlege) eltörpül, de összességében is a több száz főzde mindössze 2-3 százalékot hasít ki a piacból.
A három nagy gyárat – illetve adatközlőként a Pécsit és a Magyarországon csupán forgalmazó Carslberget – tömörítő Sörszövetség 2019-es adatai szerint az öt nagy összesen 6,2 millió hektoliter sört értékesített. Ezen belül a hordóban értékesített sörből 558 ezer hektó volt, vagyis nagyjából 9 százalékot tett ki. A kisüzemi főzdék ezzel szemben bevételük nagyobb részét szerzik meg a vendéglátásban – a mostan törvényjavaslat célja az, hogy ez egyben magasabb bevételt is jelentsen.
Egyetért ezzel Ali Rawech Szami, a HopTop Brewery alapítója. Mint elmondta a hvg.hu-nak, ő maga is minden létező fórumon próbált lobbizni azért, hogy a kisüzemi főzdék segítséget kapjanak a kormánytól – bár azt is hozzátette, az számára sem világos, hogy a hirtelen benyújtott javaslat végül milyen kezdeményezésre született. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke is hasonlóan nyilatkozott: támogatják a módosítást, de szóvá tette, hogy velük sem folyt semmilyen egyeztetés erről.
Kovács László is úgy látja, hogy a piacon az elmúlt években visszaszorultak a kizárólagosságot előíró megállapodások. Azt sem tartja kizártnak, hogy a gyártók maguk is engedékenyebbnek mutatkoznak a jövőben, például megengedik a vendéglátóhelyeknek, hogy az egyik általuk biztosított csapra valamilyen kisüzemi sör kerüljön. Szerinte a multik között is élesedhet a verseny, különösen, hogy azt is előírnák: valamennyi termékkategóriából legalább két gyártó termékeit kell az üzletnek tartania.
Itt azonban már nem elég egyértelmű szerinte a javaslat, amely a sörön kívül az üdítőitalok és az ásványvizek HoReCa-piacát is szabályozná. Az üdítők esetében külön kell választani a rostos üdítőket a szénsavas italoktól, vagy nem, és így mondjuk egy forgalmazó kipipálhatja az előírást azzal, hogy egy teli Pepsi-hűtőbe betesz egy Sió gyümölcslevet? A sörnél világos és barna minősül kategóriának, vagy általában a sör? És egy kalap alá lehet venni a csapon árult és a (jóval kisebb forgalmú) palackos söröket – ahogy azt már most is teszi sok hely, kipipálandó azt a már a piac részéről is létező igényt, hogy kisüzemi sör is legyen a választékban.
Abban is egyetértenek, hogy támogatásra szorul az ágazatuk – mind a sörfőzés, mind a vendéglátás –, ám nem biztos, hogy ennek ez a legmegfelelőbb formája.
A szakértők még egy furcsaságra felhívták a figyelmet: a javaslat abban az esetben ad felmentést a kizárólagosság alól, ha a vendéglátóhelyen egy önálló kisüzemi sörfőzde termékét is árulják csapolva, és ennek a mennyisége eléri az eladott sör 20 százalékát. Amíg Ali Rawech Szami szerint nem világos, mit is kellene mivel összevetni, hogy kijöjjön a 20 százalék, Kovács László arra hívta fel a figyelmet, hogy ez szembemehet a kereslettel
Nem tudom, a Kétlépcsősben mennyire lesz kereslet a kézműves sörökre?
– tette fel a kérdést a Vendéglátó Ipartestület elnöke, aki szerint ahogy a multik eddigi gyakorlata sem volt ildomos, az sem az, hogy az állam próbálja meg befolyásolni a vásárlók döntését.
A gyanút azonban nagyon nehéz elkergetni, különösen, hogy – az Index információi szerint – nemcsak a kis főzdék képviselői lobbiztak a javaslat mellett, de Lénárd András, a Csíki Sör vezetője is. Nem ő persze az egyetlen, aki a kormány közelében főz sört: három éve Matolcsy György fiának akkor tulajdonában levő telkén indult el – majd nem sokkal később 190 milliós EU-támogatást is kapott – a Hübris, amelynek ma is résztulajdonosa Száraz István, akinek a tulajdonlása idején Matolcsy Ádám vezette az Origót kiadó New Wave Media Groupot. (Frissítés: a cég cikkünk megjelenése után jelezte: a Hübris most egy székesfehérvári ipari parkban bérel ingatlant, amelynek nincs köze Matolcssy Ádámhoz.)
A Matolcsy család egy másik ágáé, a Szemerey testvéreké a Pécsi Sörfőzde cégeiken, a MAVA Befektetési Kft.-n és a Bankonzult Kft.-n keresztül. L. Simon Lászlóhoz – hivatalosan a feleségéhez – is köthető egy sörfőzde, a kápolnásnyéki Belatiny, erről azonban leginkább annyit tudni, hogy 172 millió forint uniós támogatást kapott, árbevételt azonban még nem ért el.
Az igazi nagy játékosok azonban nem a NER valódi vagy fantomfőzdéi, hanem az említett Csíki Sör, amely úgy vált a kormány kedvenc magyar sörfőzdéjévé, hogy nem is Magyarországon működik. Pontosabban nem gyárt, itteni leányvállalata forgalmazással foglalkozik, és nem is túl nagy sikerrel: a Csíki Sör Magyarország Kft. A társaság legfrissebb, 2018-as beszámolójában egymilliárd forint körüli forgalomról és 278 millió forintos veszteségről adott számot. Érdekes, hogy a cég nem tudta megismételni a 2017-es csúcsbevételét, 1,15 milliárd forintot – más kérdés, hogy még abban az évben is masszívan veszteséges volt (90 milliós mínusszal), amikor több hónapig biztosított a Heinekennel perben álló cégnek ingyenreklámot a kormány.
Persze később kiderült: ez csepp volt a tengerben. Nemrég a Magyar Hang írt arról, hogy az erdélyi anyacég legalább kétmilliárd forintnyi magyar közpénzt nyert el arra, hogy egy csipszgyárat és egy malátafeldolgozót építsen a csíkszentsimoni gyára mellé. Hogy a zaklatott múltú Lénárd számít igazán, nem a sör, abból is látszik, hogy tavaly augusztusban a székelyföldi vállalkozó több veszteséges vízierőművét vásárolta meg az állam – mármint a magyar, egészen pontosan a Magyar Villamosművek romániai leányvállalata.
Lénárd arról nemrég a 24.hu-nak adott interjúban beszélt részletesen, hogy az úzvölgyi vízműveken és a sörgyártáson túl mi mindennel foglalkozik még – van ott ingatlanfejlesztés, nyúlfarm és vipera is –, de hogy, hogy nem, a kormány nem csak kalandjaihoz ad pénzt, de diplomata-útlevelet is biztosított a számára.
Ezt a külügy nem indokolta meg, maga az érintett pedig így válaszolt az erre vonatkozó kérdésre:
A diplomata státusz inkább feladat, mint kiváltság.
Ennek része, hogy partnerével „negyvenmillió eurót” fektetett be, az is, hogy százaknak ad munkát, és az is, hogy „minden egyes nap húsz-negyvenezer palackra teszem rá a székely zászlót”.
Úgy tűnik, ez a kormánynak elég, a piacnak azonban nem, hiszen nemcsak a Csíki sörre nincs túl nagy igény, de a társaság franchise-rendszerére sem, amely ugyan úgy hirdeti magát, hogy bárki ingyen csatlakozhat, aki Csíki Sör-ös vendéglátóhelyet létesítene, ám túl nagy lelkesedés nincs: az egyik hely már be is zárt, és mindössze három működőt találtunk Budapesten és Szegeden, amelynek a bejáratánál is hatalmas betűkkel díszeleg a Csíki Sör neve és emblémája. Ami természetesen egészen másképp fest, mint egy multi cégére, hűtője vagy napernyője.